Biofodrászat
Belépve eléd tárul a természetesség- ez a biofodrászat!
Szerda délután barátnőm, Gabi kapott egy SMS-t. Az üzenetben a következő állt: „Este 7, Royal Kávézó, üzleti megbeszélés! Üdv: H. B.”. Gabi kétségbeesetten állt a lakás közepén. Maradt három órája, hogy elkészüljön és ez alatt még hajával is kellene kezdeni valamit! Tudta, hogy a saját hajszobrászához több hónappal előtte kell bejelentkezni, így gondolt egyet és leszaladt a sarki biofodrászatba! Nagy meglepetés érte! Szerencséjére minden bejelentkezés nélkül tudták fogadni és pillanatok alatt elkészült a haja.
Már több éve, hogy megnyílt az első bioszalon Budapesten és azóta ezek száma egyre inkább gyarapszik. A fővárosban már lassan mindegyik kerületben találhatunk bioszalont és vidéken is kezd egyre divatosabbá válni. Manapság az embereknek egyre nagyobb igénye van a biotermékekre mind a szépségiparban mind az élet egyéb területein, hiszen ebbe a mesterséges világban szüksége van az embernek egy kis természetességre.
Budapesten egyre inkább kezd elterjedtebbé válni a bioszalon használata. Perger Gabriella a Binder Art Akadémia ügyvezető igazgatója elárulta, hogy egyre több visszatérő vendégük van, akik igénybe veszik bérleteiket. Gyakorta vannak új vendégeik, akiknek épp akadt egy szabad órájuk és kedvük támadt kipróbálni szalonjainkat. Hozzátette, amit nyújtunk gyorsaság, precizitás és a bio termékek révén gyengéd, tartósítószer mentes hajápolás.
Az üzletbe belépve olya mintha egy kisebb dzsungel erdejébe kerülnénk. Minden zöld színben pompázik, a tükör, a székek a lámpa, a lépcső, ami még inkább a természetességet sugározza. A szalonokban ugyanolyan profi fodrászok dolgoznak, mint a hagyományos fodrászatban, csak annyiban különböznek, hogy ők mindent bio termékkel oldanak meg. Papír törülközőt és tisztított vizet használnak, és teljes mértékben mellőzik a hajfestést. A Bio Hair fodrászatokba nem szükséges előre bejelentkezni, hiszen hét fodrász áll a vendégek rendelkezésére akár hétvégén is. Csak mosást, vágást és szárítást vállalnak és csak ellenőrzött Bio vagy esetleg Natur termékekkel dolgoznak. A hajmosáshoz- és vágáshoz, valamint szárításhoz nem használnak semmilyen vegyi anyagot. Pár hónapja, bevezetésre került a bio hajfesték is, amely ammónoiamentes, gyosr hatóidővel rendelkezik és 100%-ban befedi az ősz hajszálakat. Rengeteg színárnyalattal rendelkeznek, gyönyörűszép természetessel színekkel, de akár a vadabb árnyalatok is megtalálhatóak a palettán. Én már kipróbáltam és nekem bevált. A hajam puha és selymes lett festés után, és ugyanannyi ideig maradt rajta a festék, mintha egy normális, ammóniás festéket használtam volna.
Árban olcsóbb, mint egy hagyományos fodrászat Budapesti viszonylatban. A vendégek választhatnak, hogy otthon mossák a hajukat s csak vágást szárítást kérnek, vagy maguknak megszárítják, illetve ha teljes szolgáltatást is kérhetnek (Hajmosás + Hajvágás + Frizura szárítás hajformázókkal), ami hosszú hajra 3150 Ft, rövid hajra pedig 2760 Ft-ba kerül, ami teljes mértékben baráti ár. Perger Gabriella hozzátette, hogy nem csak a gyorsaság és a precizitás az egyetlen előnyük, hanem a bio termékek révén a gyengéd, tartósítószer mentes hajápolás. Ez a típusú fodrászat a vendégek minden igényét kielégítik, úgyhogy egyszer mindenképp érdemes kipróbálni.
Árak:
Hajvágás vizezett hajon, formára szárítás kefével, hajformázókkal - 2.580 Ft
Női/férfi vágás, szárítás nélkül 1300 Ft
Hajvágás + ápolás, hajszárítás kézzel, fodrász által - 2.370 Ft
Hajszárítás bérlet 5.000 Ft - 7.000 Ft
Teljes szolgáltatást kérnek az hosszú hajra 3150 Ft
Hab, lakk, zselé, vax - 140 / adag
Bukovenszki Orsolya