Tarhonyás hús

Tipikusan ez az étel, amit kiskoromban a menzán nem szerettem, mert a hús mindig mócsingos volt, na de most hogy én készítem, így a kedvencemmé vált!

Hozzávalók:

  • 1 kg csirkemell/ sertéslapocka (ízlés szerint)
  • 0.5 kg tarhonya (olaj a hús alá és a alá)
  • 1 dl napraforgó olaj
  • 2 közepes db vöröshagyma
  • 2 teáskanál fűszerpaprika
  • 1 közepes db paprika (lehet fagyasztott is)
  • 1 közepes db paradicsom (vagy paradicsomlé)
  • ételízesítő ízlés szerint

 A húst kockára vágjuk, a hagymát szintén. Egy edénybe olajat öntünk, majd a hagymát megdínszteljük rajta. Ha kész, jöhet bele a hús, és fehéredésig pirítjuk. Ezután meghintjük pirospaprikával, és felöntjük vízzel, úgy hogy ellepje a húst. Ezután mehetnek bele a fűszerek és a zöldségek. Fedőt rá, és kb. 1 órát pároljuk, főzzük, ha szükséges vizet öntünk rá, mintha egy pörköltet csinálnánk.

Ha már közeledik az 1 óra letelte, egy jó nagy edényben kb. 5-6 ek olajat felforrósítunk, és beleöntjük a tarhonyát. Nagy lángon kevergetve szép barnára pirítjuk, és kb. 0,5 l vízzel felengedjük, majd ízesítjük sóval. Fedő alatt főzzük, gyakran kevergetjük. Kb. 10-15 perc  múlva a tarhonyára öntjük a szaftos húst, majd max 10. perc alatt összeelegyítjük. Közben figyeljük, hogy oda ne égjen! Csemege ubival tálaljuk! :)

Jó étvágyat!