Öko óvoda

Mindenki hallott már ökö tisztítószerekről, öko házakról, de öko óvodákról talán nem olyan sokat! A minap Budaörsön jártam és ott pillantottam meg a LITTLE STAR Angol- Magyar Nemzetközi Öko Óvodát. Az ovi kiemelt figyelmet fordít a nyelv oktatására és az öko tudatosságra, hiszen remélik, hogy ennek segítségével olyan felnőttekké válnak majd a gyerekek, akik a természeti kincseink megőrzését fontosnak tartják. Az oktatási nyelv az angol, de minden nap tartanak magyar foglalkozásokat is. Az öt éves kor feletti gyerekek iskola-előkészítő órán is részt vehetnek, hogy a későbbiekben könnyebben boldoguljanak. Az óvoda mindenre nyitott, szívesen fogadja az új ötleteket a szülőktől is. A következőkben Kovács Imrétől, az óvoda vezetőjétől tudhatunk meg hasznos információkat.

 

Honnan jött az ötlet, az öko óvoda iránt?

Az intézményt a Tiszta Bolygó Kimemelten Közhasznú Nonprofit Kft. működteti, melyet azért hoztunk létre, hogy első lépésként - a saját óvodánkon keresztül - ennek a korosztálynak a nevelésében vállaljunk részt oly módon, hogy az öko életszemlélet iránti érdeklődést már itt elkezdjük. Nem utolsó sorban a gyermekek révén akarunk hatni a szüleikre is a természettudatos gondolkodás befogadása érdekében.  A középtávú terveinkben szerepel egy alsó tagozatos iskola elindítása is, ahol az itt megkezdett munkát a kisiskolás korosztályok számára is elérhetővé tennénk.

 

Az óvoda is öko tudatosan épült?

Az óvoda épületét béreljük, nem saját tervezésben és kivitelezésben készült. A belső átalakítás során igyekeztünk ebből a szemléletből valamit becsempészni.

 

Milyen folyamatokban nyilvánul meg az öko tevékenység az óvodában?

Az ovi mindennapi életében az öko szemlélet az oktatás részeként és a gyakorlati foglalkozások során is folyamatosan jelen van. Rendelkezünk szabványos használt elem gyűjtő edénnyel, ahová a gyermekek az otthon elhasznált elemeket a szülőkkel közösen (!) helyezik el. A szülőket arra kérjük - és ők ebben lelkes partnerek is -, hogy az otthon képződött olyan hulladékot, amiből a saját fantáziájuk szerint is még lehet valamit kezdeni, azt hozzák be az oviba, ahol mi azokat mindennapi kézműves foglalkozásainkon felhasználjuk. A folyamatos nevelés részét képezi az elektromos árammal és a vízzel való takarékoskodásra történő szoktatás. Folyamatban van egy szelektív hulladékgyűjtő sziget kialakítása és ehhez kapcsolódóan egy palackprés beszerzése is. Az oviban most vezetjük be az ökológiailag lebomló tisztítószerek alkalmazását a törlési és felmosási folyamatok során. Ezek természetesen csak kiragadott példák.

 

Gyerekeknek, hogy tetszenek az ilyenfajta feladatok, mennyire sikeresek?

A gyerekek minden olyan dologra nyitottak és roppant érdeklődőek, amik iránt fel tudjuk kelteni a kiváncsiságukat és még a szülőket is be tudjuk vonni ezekbe a tevékenységekre. Természetesen minden korosztály számára csak a megfelelő feladatokat szabad kitalálni.

 

Mekkora az érdeklődés: a szülők a nyelv miatt vagy inkább a környezettudatosság miatt viszik gyermeküket Önökhöz?

Az érdeklődés nagyon megoszlik ezen a téren, de ha választanom kell, akkor jelenleg az általunk nyújtott nyelvi képzés az ami a szülők számára a fontosabb.

 

Bárki jelentkezhet az Önök óvodájába?

Az ovinkba mindenkit korlátozások nélkül befogadunk.

 

További információkért látogassanak el a www.littlestarovi.hu weboldalra.

Bukovenszki Orsolya