Stefánia szelet, ahogy a nagyi csinálja

Masszához

  • 500 g  darált sertéshús
  • 3 db főtt tojás
  • 1 db tojás (a kenéshez)
  • 1 db tojás (a húshoz)
  • 1 vagy 1,5 db zsemle

Fűszerezés

  • só ízlés szerint
  • fasírt fűszerkeverék ízlés szerint
  • 1 teáskanál mustár (ízlés szerint)
  • bors ízlés szerint (őrölt)
  • majoranna ízlés szerint
  • 3 ek fűszerpaprika
  • bazsalikom ízlés szerint
  • 2 db fokhagyma
  • 1 nagy fej vöröshagyma

Kikenéshez

  • 1 ek sertészsír (a tepsi kikenéséhez)
  • 1 ek zsemlemorzsa (a tepsi kikenéséhezbeszórásához)

 

Elkészítés:

Először a zsemlét beáztatjuk vízbe. Majd apróra vágjuk a hagymát és zsiradékban megpároljuk és a vége fele a fokhagymát is hozzáadjuk. Kicsit pirítjuk, majd félretesszük.

Egy nagyobb tálba beletesszük a húst, a vízben ázott- kinyomkodott zsemlét és a tojást. Jöhet a hagyma is. Elkeverjük, majd kezdődhet az ízlés szerinti fűszerezés. Ha összekevertük alaposan, pihentessük a hűtőben 10 percet. Ha túl lágy lenne a massza tehetsz bele zsemlemorzsát.

Addig előkészítjük a formát, nálam csak gyümölcskenyér forma volt, általában őzgerincbe szokták készíteni, de a célnak ez is megfelelt. Bemelegítjük a sütőt. A formát addig kibéleljük alufóliával, teszünk bele zsiradékot és megszórjuk zsemlemorzsával alul ill. oldalt.

Először a massza felét tesszük bele, majd a tojásokat ráfektetjük és jöhet a hús másik fele. Egy kis zsemlemorzsa a tetejére, majd fektessük rá a kilógó alufóliát, vagy egy új darabot, ha nem lóg ki belőle. Lehet sütés közben kijön valamennyi lé belőle, így érdemes alá egy tepsit rakni.

50-60 perc alatt kész, de közben azért figyeljünk. Én légkeveréses sütőben 180 fokon sütöttem.

60 perc után kivesszük, levesszük a tetejáről az alufóliát, és egy alufóliával leterített sütőlapra terítjük. Vagyis kifordítjuk a formából, rá a sütőlapra, úgy hogy legyen egy kis pereme a húsnak (a kifolyó lé miatt). De csak ÓVATOSAN!

Az enyém így nézett ki a tepsin-->

A kifolyt zsiradékkal átkenjük a husinkat. Majd egy tojást felverünk és ezzel is átkenjük a húst, addig amíg el nem fogy a tojásunk. Visszatesszük a sütőbe kb. 10-15 percre. Ha már szép barna a stefániánk a tojástól, akkor kész. A fenti kép a már kész állapotot mutatja!

Ha kihűlt szépen szeletelhető. Köretnek krumplipürét készítettem.

 

Jó étvágyat! :)

Ha tetszett kérlek nyomj egy LIKE-ot! :)